Autósiskolánk 2017-ben is jutalmazta a Tőserdő Fesztivál keretében megrendezett felnőtt szépségverseny első helyezettjét. A XXII. alkalommal megrendezett esemény felnőtt győztese iskolánk jóvoltából megszerezheti a „B” kategóriás jogosítványt.
Ismerjük meg kicsit jobban a Tőserdő Szépe idei győztesét!

A felnőtt szépségversenyt a 21 éves Pogány Rubina nyerte. Rubina, mondanál magadról néhány szót?
Jelenleg Tápióságon élek anyukámmal és két húgommal. A budapesti Madách Imre Gimnázium tanulója voltam, idén felvételiztem, ebből adódóan nagyon izgatott vagyok, hiszen nemsokára kiderülnek a felsőoktatási felvételi pontszámok. Eddig a 2017-es év a sikerek éve számomra, a Tőserdő Szépe koronájának megszerzése előtt sikeres felsőfokú nyelvvizsgát tettem, remélem ez a folyamat a folytatódni fog, és felvételt nyerek az általam megjelölt szakok egyikére.
Mit csinálsz szabadidődben, mi a hobbid?
Imádok sportolni, kiskorom óta meghatározza az életem, régebben atletizáltam, fociztam egy női csapatban. Mostanság ezek a sportok háttérbe szorultak, és a konditeremben, illetve szabadban való futással töltöm szabadidőm nagy részét. Emellett új hobbim van, imádok varrni. Kaptam nagymamámtól tavaly egy varrógépet, azóta igyekszem elsajátítani és kitanulni a varrás fortélyait. Az új szenvedélyem a verseny folyamán is megmutathattam, hiszen saját magam készítettem az estélyiruhám. Bár nem lett tökéletes, én nagyon büszke vagyok rá.
Ez volt az első szépségverseny, amelyen indultál?
Nem, több versenyen részt vettem már, így nem volt idegen számomra sem a színpad sem a verseny világa. Tapasztalatomnak köszönhetem magabiztosságom és felszabadultságom a színpadon.
Mi a motivációd a versenyeken való induláskor? Esetleg a jövődet is a szépségiparban képzeled el?
Elmondhatatlan érzés az eredményhirdetés pillanatában a színpadon állni. Sok lehetőséget ad egy ember számára a szépségversenyek világa. Rengetek munkát, fotózásokat köszönhetek a versenyeken elért eredményeimnek. Idén a Tőserdő Szépe koronájának köszönhetem azt, hogy megszerezhetem „B” kategóriás jogosítványom, amit nagyon várok már. 🙂 Jövőmet nem feltétlenül a szépségiparban képzelem el, hiszen gazdasági irányban fogok tovább tanulni, de semmiféleképpen nem fogok és nem is szeretnék eltávolodni tőle, ha lehetőség adódik, akkor mindenféleképpen élni fogok vele.
Ha jól tudom a verseny után pár nappal be is iratkoztál a nyereményként kapott tanfolyamra.
Igen, az online képzést választottam és már el is kezdtem a tanfolyamot. A tananyag érthető, részletes, ugyanakkor lényegre törő. Az iskolában mindenki nagyon segítőkész volt, a verseny után szinte azonnal elintéztünk mindent és egyből kezdhettem is a tanulást.
Még egyszer gratulálunk, sok sikert az utakon!