A Magyar Közlöny 220. számában 2016. december 29.-én jelent meg a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet az Egyes közúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról, melynek 2. pontja tartalmazza a „A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosítása” című részt.
A jogszabály változások azokra a tanulókra vonatkoznak, akiket 2017. január 31-e után iktatott a Közlekedési Hatóság (ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy arra, aki február 7-én, vagy az után megy KRESZ vizsgára, már az új szabályok vonatkoznak).

Nem szeretnénk bemásolni a fenti rendelet módosításának szövegét, hiszen ezt bárki megtalálja, inkább próbáljuk összefoglalni a változások lényegét.
- Korábban a tanulóvezetők anélkül is mehettek forgalmi vizsgára, hogy iskolai bizonyítványukat bemutatták volna, csupán vizsgaigazolást (amelyet bemutatva a kormányablaknál igényelhetik a jogosítványt) nem kaptak. A változás szerint a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt legkésőbb az első vizsga napjáig be kell mutatnia (az eredeti bizonyítványt a Közlekedési Hatóságnak is be kell mutatni), ennek hiányában a következő vizsgára nem bocsátható, illetve részére vizsgaigazolás sem állítható ki. A K.O. Autós-és Motoros Iskola gyakorlatában mi az elméleti vizsgára úgy adunk időpontot, hogy a bizonyítványt már bemutatta a tanulónk, így biztosan nem marad el, és gördülékenyen haladhat jogosítványa megszerzésében.
- A következő változás a vizsgaigazolás kiadására vonatkozik. Eddig tanulóink a sikeres forgalmi vizsga után 3 napon belül mehettek a Közlekedési Hatóságra, hogy megkapják a vizsgaigazolást (csak akkor, ha le volt adva az elsősegély kártya és bemutatták a bizonyítványukat). Ezt követően a Kormányablaknál igényelték jogosítványukat. Ez a gyakorlat annyiban módosul, hogy ha tanulóink iskolánkban bemutatták a bizonyítványukat (az eredeti bizonyítványt a Közlekedési Hatóságnak is be kell mutatni) már nem kell elmenniük a Közlekedési Hatóságra a vizsgaigazolásukért, hiszen azt 3 munkanapon belül elektronikusan a Kormányablakhoz küldik. Mostantól az elsősegély kártyát is a Kormányablakba kell bevinni, mikor a jogosítványt igényli a tanuló. Azoknak a tanulóknak azonban, akiket január 31. előtti vett nyilvántartásába a Közlekedési Hatóság, az elsősegély kártya hiteles másolatát a hatóságnál be kell mutatniuk.
- Az elsősegély tanfolyam elvégzésével kapcsolatban megmaradt az a lehetőség, ami korábban is volt, azaz, ha valaki rendelkezett egészségügyi végzettséggel, a bizonyítványa bemutatásával kiválthatta az elsősegély tanfolyamot és vizsgát, tehát a Közlekedési Hatóság felmentette az elsősegély tanfolyam és vizsga kötelezettség alól. A 2017. februártól vizsgázóknak (pótvizsgásokra nem vonatkozik, csak első alkalommal KRESZ vizsgázókra) a Kormányablakban kell bemutatniuk eredeti egészségügyi végzettségről szóló bizonyítványukat akkor, amikor kérelmezik jogosítványuk kiállítását. A január 31. előtt nyilvántartásba vett tanulókat a Hatóság menti fel bizonyítvány alapján, nekik nem kell vinni az okmányirodába a bizonyítványt. A fentebb már említettek szerint a korábbiakkal ellentétben az elsősegélynyújtó kártyát nem kell leadni a Közlekedési Hatóságon, azt a kormányablakba kell vinni a jogosítvány kérelmezésekor.
- A tehergépjárműre (C kategória) és autóbuszra (D kategória) jogosítványt szerzők esetében eddig nem vizsgázhatott a tanuló gyakorlatból, amíg be nem töltötte a 18., utóbbi kategória esetén a 21. életévét. Ez annyiban módosult, hogy sikeres elméleti vizsga után, rutinból és biztonsági ellenőrzés és üzemeltetésből levizsgázhat bárki hamarabb, de forgalomból csak akkor, ha a 18., illetve 21. évet betöltötte.
+1, amely a díjak rendezésére vonatkozik: mivel elektronikus lesz a vizsgaigazolás, nem papír alapú, tanulóink kérelmezhetik jogosítványukat a Kormányablaknál. Így a K.O. Autós és Motoros Iskola csak úgy ad időpontot alap forgalmi vizsgára tanulóinak, ha a tanfolyamdíjat és a forgalmi vizsga díját maradéktalanul rendezte. Abban az esetben, ha pótórát vesz a hallgató, annak díját a vizsga előtt legkésőbb 1 nappal ki kell fizetni.
Bízunk abban, hogy a változások mindenki számára érthetőek, ha mégsem, vagy bármi mással kapcsolatban kérdése van, várjuk azt az [email protected] e-mail címen, vagy telefonon, a 70/492-5849-es számon!