Mint ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, autósiskolánk idén, 2019-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ez alkalomból kérdeztük a kezdetektől az autósiskolánál dolgozó oktatónkat, Szép Csabát, mondja el élményeit, illetve beszéljen arról, mire számít a következő 10 évben.
Csaba, te az első között voltál, aki csatlakozott a K.O. csapatához. Hogy emlékszel a kezdetekre?
Igen amikor az autósiskola átalakult az új tulajdonosi körrel, K.O. Autós-és Motoros Iskola néven, akkor alapítóként kezdtem itt és egyben motoros- és autós oktatóként is, amit azóta is gyakorlok. Nem volt egyszerű a kezdet, de mivel már 2003 óta dolgozom oktatóként, ezért sokan ismertek és jöttek is egyből az iskolához mind motoros mind autós képzésre. Szerencsére folyamatosan nőtt a tanulói létszám és az iskola ismertsége és elismertsége. Vállvetve haladtunk előre. Természetesen voltak közben nehézségek, mint pl. a gazdasági válság, vagy kihívások a munka területén. Ennek ellenére azonban úgy alakult, hogy egy idő után a jelenlegi tágasabb, szebb irodába tudtunk költözni és ma már az egyik legnagyobb tanulói létszámmal dolgozó iskola vagyunk a térségben.
Mi változott az elmúlt években? Máshogy csinálsz valamit, mint a kezdetekkor?
Folyamatosan változik a világ és egyben az emberek is, azaz a tanulók is. A szakma is folyamatos változáson ment át az elmúlt pár évben. Másként kell a mai tanulókkal kommunikálni, mint korábban. Más lett a forgalom és a közlekedők hozzáállása is. Mivel jóval nagyobb a forgalom, ezért sok esetben ma már jóval több óra kell a sikeres vizsgához, mint régebben.
Van valamilyen emlékezetes történeted, amit megosztanál az olvasókkal?
Igen van. A legidősebb tanulom az 68 éves volt. Ő még akkor kezdett vizsgázni, amikor a kresz vizsga papír alapon ment. Ő az utolsó olyan csoportban tanult, aki még így vizsgázott és elsőre sikerült is neki. Majd igaz sok órával, de átment a rutin vizsgán is – elsőre. Aztán jött a nehezebb része, a forgalomban való vezetés. Ott azért volt izzadás mind a kettőnk részéről, jó sok óra után, igaz nem elsőre, de levizsgázott. Utána még egy jó ideig visszajárt vezetni mert nem akart kiesni a gyakorlatból addig, amíg autót tud venni. Egy nagyon kedves idős hogy volt, a mai mapig is nagyon jó vissza emlékezni rá.
Hogyan látod az elkövetkezendő 10 évet?
Az elkövetkezőkben szerintem folyamatosan áttér a szakma az újabb és újabb autókra, pl. hybrid, önvezető. Ahogy az eddigi évek sem voltak könnyűek a jövő sem lesz az. Fejlődnünk kell tovább majd a korral és sok-sok újdonságot kell adni a tanulóknak, új szemleletet kell az iskola életébe is hozni. Illetve véleményem szerint kiemelt szerepet játszik majd a közlekedés biztonság a jövőben.
Köszönjük az interjút, további sok sikeres vizsgát kívánunk!